Programok

Díszpolgáraink

Kitüntetettjeink


Mindszentgodisai Általános Iskola Tantestülete


Majdnem 30 éve ismerem személyesen a tantestület tagjait, az ott folyó, napjainkra már nagyon küzdelmessé vált pedagógiai munkát. Tudjuk, hogy eredményességük abban rejlik, hogy szinte változás nélkül 30, vagy annál több ideje együtt dolgoznak. Jól ismerik egymást. Együtt örültek, vagy éppen szenvedték el saját gyermekeik általános iskolai sikerét/kudarcát, együtt drukkoltak fiaik, lányaik érettségi eredményéért, együtt büszkélkedtek a főiskolát, vagy egyetemet végzett gyermekük diplomájával és ma már együtt örülnek az unokák születésének. Kevés iskola büszkélkedhet ilyen tantestülettel, mondhatnám „csapattal”, akik bánatban, bajban, örömben, vidámságban ennyire összetartoznak és összetartanak. Erejük is az összetartozásban van, hiszen napjaik nagy részét az iskolában, a gyerekek között töltik. Hihetetlen munkabíró képességüket az elhivatottság, a pedagógusi tevékenység iránt érzett alázat, a hit, „hogy érdemes csinálni” – jellemzi. Tisztában vannak egymás képességeivel, tisztelik, szeretik egymást, így a munkamegosztás sem okoz nagyobb problémát közöttük. Mindig azt tapasztaltam, hogy ahol az emberek között szeretet van, ahol az emberek szeretettel kapcsolódnak egymáshoz, onnan alkotó lendület, vállalkozási szellem indul ki. Kívánjuk, hogy az alkotó lendületet semmi se fogja vissza, még akkor sem, ha már többen is közületek a nyugdíjas éveket várjátok. Köszönjük a munkátokat, erőt és kitartást kívánok az eljövendőkben!



Letöltések

Nyomtatványok

Linkek

Miserend

Május

Műv. Ház

Birkózó edzés

Hétköznap

17:00 - 18:00

Látogatók

Látogatók online: 3

Copyright 2013-2020 Mindszentgodisa | www.mindszentgodisa.hu | Minden jog fenntartva!